Gondoltátok volna, hogy ez egy Tim Burton film? Nos, erre az a korrekt válasz, hogy a filmnek úgy 100%-áról ordított a rendező mibenléte, az első perctől kezdve, ahogy megjelent a neve a vásznon. Na de hogy szerepelnek a sétáló csontvázak az antik fényképekkel teli regényben? Nálam működött. Lássuk…
A vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei izgalmas fantasy film, két órás játékidővel, látványos akciójelenetekkel, rejtelmes, misztikus hangulatvilággal, mindez megtüzdelve RENGETEG Timburton-s motívummal.
Nagy elvárásokkal ültem be a moziba, mert imádom a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei c. könyv trilógiát. Mint tudjuk, egy filmadaptáció sosem érhet el totális sikert az olvasónál….„Én azért ezt nem így képzeltem el, nekem más hangulatot keltett, ezt a részt minek hagyták ki” – általában ezek szoktak elhangzani a film megtekintése után. Részemről sem volt másként, ennek ellenére is azt mondom, hogy remek szórakozást nyújthat azoknak, akik olvasták a könyvet, és azoknak is, akik nem.
A filmnek már az első perceit nagyon élveztem. A stáblista során bemutatták a könyvben szereplő különleges fényképeket (különösen tetszett a Samuel L. Jackson-t ábrázoló, antiknak tűnő kép), ezáltal teljesen fel lehetett venni a kezdőhangulatot, ugyanakkor nagyon stílusosan idézte fel a regényt.
A bevezetésben megismerjük Jacob Portmant, egy különc, zárkózott tinédzsert, aki egyedül kissé bolondnak tartott nagyapjához áll közel. Bizalmas kapcsolatuk alapjául Nagyapa fantasztikus történetei szolgálnak. A történetek egy wales-i kis szigeten lévő gyermekotthonról szólnak, amiben kizárólag különleges képességekkel rendelkező gyerekek élnek, akik sosem öregszenek meg. Ilyen például Emma (a regényben Olive-nak felel meg), aki könnyebb a levegőnél ezért ólomcipőt hord, hogy ne lebegjen a csillár körül; Hugh, akinek méhek laknak a hasában, vagy akár Millard, a láthatatlan fiú. Az otthon igazgatónője Alma Vándorsólyom kisasszony (Eva Green), aki képes madárrá változni. Jacob gyermekként igaznak hiszi nagyapja meséit, ám ahogy idősödik, megfertőzi elméjét a felnőtti realizmus és annak minden kételye, így idővel elfordul tőle.
Az alapszituáció felvezetése után máris hátborzongató jelenetet kapunk, amelyben Jacob az erdőben találja haldokló nagyapját, aki utolsó leheletével elküldi őt a titokzatos szigetre a „madárhoz”. Jacob elutazik a messzi Wales-be, ahol megtalálja a gyermekotthont, minden lakójával együtt, és felfedezi, hogy Nagyapa történetei mégis igaznak bizonyulnak… a továbbiakat nem spoilerezem le, akit érdekel olvassa el vagy nézze meg, mindkettőt bátran ajánlom.
A színészi gárdából elsősorban Eva Greent (Alma Vándorsólyom) kell kiemelni, aki parádésat alakít a filmben. Örömmel néztem minden egyes jelenetét, egyszerre volt kedves, szerethető nevelőnő, és nyílpuskával láthatatlan szörnyre lövöldöző amazon. Én magam is szerettem volna az ebédlő asztalnál teázni vele, illetve beállni a sarokba, amikor kicsit is morcosan nézett.
Samuel L. Jackson színészi játéka is sokat ad a filmélményhez, már csak azért is, mert ritkán látja az ember szarkasztikusan poénkodó, őrült professzor szerepében.
A fiatalabb generáció két főszereplője Asa Butterfield (Jacob Portman) és Ella Purnell (Emma Bloom) is nagyon meggyőző, nekem egy perc alatt eladták a szerepüket. (Annak ellenére, hogy könyvbéli Emma és Olive karaktere a filmben, – szerintem indokolatlanul – fel van cserélve.)
A film természetesen nem tökéletes. Helyenként siettetik a történetet (végül is ez érthető, hiszen 400 oldalt kell vászonra vinniük mindössze 2 órás játékidő alatt), Jacob nem annyira karakteres jellem, mint ahogy őt megírták. Sok szereplő nem kap elég hangsúlyt, így szinte felesleges a jelenlétük, és a végső harcjelenet kissé el van túlozva. Erre tudom azt mondani, hogy igen…ez Tim Burton …Most is bebizonyította, hogy ő nem egy olyan rendező, aki azt viszi filmre, amit elvárnak tőle (ebben az esetben, amit Ransom Riggs megírt). Ehelyett az asztalra csap, és megmutatja a saját, sötét, hátborzongató, szürreális világát (amit szerintem a tükörben lát amikor fogat mos vagy nyakkendőt köt). Ha ő úgy gondolja, hogy a saját ízlésének megfelelőre igazítja a karaktereket, akkor megteszi, ha pedig úgy, hogy (spoiler!) sétáló csontvázakat épít be a harcjelenetbe, akkor azt fog. Más kérdés, hogy hogyan sikerült ezt lebeszélni az író, Ransom Riggs-sel. Hogy tetszettek-e neki Burton újításai, vagy csak egyszerűen elég pénzt kapott a beleegyezéséért – nem tudom, de a lényeg, hogy képesek voltak egy közös világot kialakítani. A könyv eredeti hangulatát, cselekményét sikerült vászonra vinni, a Burton-féle mozzanatok pedig csak növelik a film látványvilágát.
Aki szereti az ő munkásságát, az nagyon fogja élvezni a filmet, de bátran ajánlom azoknak is, akik csak szeretnének egy jót szórakozni egy könnyed hangvételű, kedves, mégis néha kísérteties filmen. A regény olvasóinak pedig mindenképp érdemes megnézni, már csak azért is, hogy lásd mennyivel elborultabb Tim Burton fantáziája, mint a tiéd!
Értékelés: ✓✓✓
Zena
