Történetünk az ötvenes években játszódik. Therese (Rooney Mara) a fiatal eladónő mindennapi szürke-unalmas munkáját végzi egy Manhattani áruházban. Egy szép napon összetalálkozik Carollal (Cate Blanchett) a jómódú férjes asszonnyal, akinek házassága a végét járja, amit kislánya iránti szeretete tart egyben. A két nő közötti szikrázó levegő rányomja bélyegét sorsukra: a kezdeti ártatlannak tűnő találkozásuk egyre jobban elmélyül kölcsönös érzelmeik hatására. Eközben Carol férje (Kyle Chandler) próbálja aláásni felesége anyai rátermettségét és magához követelni közös lányukat. A tét nagy: lányát vagy a szerelmet válassza főhősnőnk?

 A film középpontjában a szerelem kialakulása áll. Hogy jutunk el a kezdetben intellektuális majd fizikai kapcsolat kialakulásához? Ezt mutatja be szépen fokozatosan kibontva. Természetesen a színek és tulajdonságok jelentős tényezőként szerepelnek. Mire gondolok? Carol egy kicsit hűvös, visszafogott színeket hord, erős sminket, eleganciát tükröz de kicsit mű. Ellenben Therese vidám színeket visel magán, nem használ sminket, természetesnek tűnik és barátságos. A rendezőnek egy plusz piros pont jár ezért, hiszen nagyon igyekeztek a karakterek jellemeinek kivesézését vászonra vinni. És ettől lesz hihető a kettőjük közötti kapcsolat: két nő, akik a saját társadalmi környezetükben élnek, de még is hiányzik belőlük valami, amit a másikban megtalálnak. A különbségük fogja kettőjüket érdekessé tenni mint egy párt. Mindketten végül kiszakadnak a társadalmi elvárásokkal bővelkedő saját életkörülményeikből, ami valljuk be jócskán tartalmaz társadalmi kritikát.

Érdekes a film végére bekövetkezett szerepcsere is: Carol elveszíti egykori "rangját" ugyanakkor Therese sikeres fotóriporter lesz. A színek sem véletlen egybeesések: a boldogságot élénk világos, a szomorú perceket sötétebb fakó árnyalatokkal érzékeltetik.

De mégsem az igazi.

Hogy miért? Annak ellenére, hogy az alapkoncepció nagyon érdekes volt, még sem hozták ki belőle a maximumot. A film ugyanolyan mint Carol jelleme, hűvös, szép, elegáns de hiányzik belőle a szenvedély. A karakterek közül Threrese dobja fel a legtöbbször az egyhangú jeleneteket. A mellékszereplői férj szerepe semmilyen, nem sok minden derül ki róla. A történet drámai fordulópontjának átütő ereje gyengére sikerült, hiszen nézőként nem kaptam teljes képet Carol és férje valamint lánya múltjáról, amiből építkezhettem volna. A történet hosszúra és kicsit unalmasra sikeredett.

Egy kis paradoxon a végére!

A fent leírtak ellenére, mégsem mondható rossznak a film, hiszen a színészek arca tele volt érzelmekkel és egy nagyon hangulatos kosztümös világba csöppenhetünk. A szenvedély hiányától függetlenül,a történet talán attól válik igazán hitelessé, hogy kerüli a felesleges nyálas- romantikus kliséket, és egy lassan kibontakozó szellemi-fizikai összeköttetés szemtanúi lehetünk. 

Összegzés:

Azoknak ajánlom akik egy formabontó romantikus-dráma filmet szeretnének látni, ami nem feltétlenül csöpögős és nyálas. Akik elfogadják a másságot és tiszteletben tartják, ugyanakkor kötelességemnek érzem kiemelni igen is mindenki nézze csak meg, és tanuljuk meg kezelni a helyzetet, tiszteletbe tartani mindenki érzését, ami sajnos a mai világban nem érvényesül maradéktalanul! 

Értékelés: formabontóan pipák helyett a következő értékelést adtam.

7/10 

Elexis