Mai kritikánkban heti premierfilmünket, a Visszatérőt vesézzük ki. Nem fogok hazudni. Aki az Apocalyptohoz vagy a Gladiátorhoz hasonló akciódús vérbosszú filmre számít, az csalódni fog. A Visszatérő nem lett rossz, de kiemelkedően jó sem.
Történetünk az 1820-as évek Amerikájában, jóval a telepesek partraszállása és a Függetlenségi Háború után játszódik. A Sziklás-hegység erdeiben dolgozó prémvadászok táborát hirtelen indián-rajtaütés éri, majd súlyos veszteségek árán (mind prém, mind lélekszám szempontjából), egy maréknyi vadásznak sikerül meglógnia az őslakosok elől. Andrew Henry százados (Domhnall Gleeson) parancsára Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) nyomkereső segítségére hagyatkozva, a folyókat elkerülve indulnak vissza a biztonságot jelentő Fort Kiowába. Ezzel azonban a csapat nem minden tagja ért egyet, élükön John Fitzgerald-al (Tom Hardy). Útközben azonban Glass-t medvetámadás éri és életveszélyes sérüléseket szenved. Társai vonakodnak őt megszabadítani a szenvedéstől hiszen nélküle még lehet, hogy vissza sem találnak, de közben az indiánok a nyomukban vannak és a félholt test csak lelassítaná őket. Vajon hogy döntenek? Hagyják meghalni?
(Spoiler)
Igen. Vagyis nem egészen. A karakterek tulajdonképpen elintézik, mint az Okos Lány a mesében: vele maradnak meg nem is, hagyják meghalni meg nem is.
(Spoiler vége)
A Revenant egyetlen erőssége a látvány általi hangulatteremtés, amit az első percekben be is bizonyít, ahogy az álomszerű nyitójelenet idilli képfoszlányai lassan rémálommá válnak. A már majdnem hipnotikusan békés csendet erőszak szakítja félbe. Ez a jellegzetes kettősség a film egészére igaz lesz. Éppen ezért lesz meglepetés azoknak ez a film, akik az előzetes alapján ennél több akcióra vagy cselekményre számítanak.
Ugyanis a főszereplő bosszú hadjárata szinte mellékszálként hat, illetve az őslakosok ellen irányult évtizedekig tartó igazságtalan népírtás sincs a középpontban. A rendező mindvégig megtart egy bizonyos érzelmi távolságot és ezt az arcközeli felvételekkel sem tudta ellensúlyozni. A Visszatérő történetének nyitja az ember és a természet kapcsolatában rejlik. Inárritu ügyesen vitte képernyőre egyedüli mondanivalóját: nincs olyan, hogy Emberiség-Vs-Természet™ csak természet van és az annak részét képező ember.
A természetet a lehető legőszintébben sikerült szélesvászonra vinni: nincs mindig szikrázó napsütés, jó fényviszony és élénk, túlszerkesztett színek. Néha szürke, sötét és csontig hatolóan hideg. Aki az Aljas Nyolcas fagyosságát nem érezte, az most garantáltan vacogni fog.
A gyönyörű tájképeket, kiváló operatőri munkát (Emmanuel Lubezki) és a remek maszkírozást leszámítva a mozifilm nem rendelkezik Oscar-gyanús tulajdonságokkal. Legnagyobb sajnálatomra a forgatókönyv eseménytelen, vontatott és néhol kifejezetten unalmas. A karakterek kidolgozatlanok és közhelyesek, tulajdonképpen semmit nem tudunk meg róluk a sok nyögés-hörgés-morgás közepette.
Párbeszédből sincs sok, és azok is felszínesek, nem lendítik előre az eseményeket. Elexis szokta mondani, hogy a karakterek, kiváló és elgondolkodtató párbeszédek nélkül üres testek. A Visszatérő esetében is ez a helyzet, a lehetőség megvolt, de a forgatókönyv gyengeségei miatt ezen a téren sem sikerült teljesíteni. A színészeket pedig senki nem okolhatja emiatt, szarból nem lehet várat építeni. Egyszerűen nem tud a néző azonosulni a szereplőkkel és helyzetükkel. Nehezen alakul ki szimpátia a karakterek felé, ha a játékidő háromnegyedében a tájat mutatják, vagy Hugh Glass habzó száját három centiről.
Azért a forgatáskor néha visszafoghatták volna Di Capriot, zseniális színész, de ebben a filmben helyenként nagyon erőltetettnek hat a játéka. Az apa-fiú szereposztás sem volt szerencsés, Darth Vader és Luke között is nagyobb volt az összhang, mint a Revenant párosában.
John Fitzgerald karaktere volt még a legjobban kidolgozva, és Tom Hardy a lehetőségekhez képest kifejezetten jól alakított. Karakterek közül a sebesült Hugh Glasst megsegítő indiánt emelném ki, talán ő sikerült a legjobban. Domhall Gleeson és Will Poulter alakítását is még érdemes megemlíteni.
Összességében a film kevésbé szól a bosszúról, mint inkább a túlélésről és az önvédelemről. A természet harmóniáját megszakító erőszakosság és brutalitás tulajdonképpen minden alkalommal a védelem érdekében történt, legyen tárgya akár család, barátok, tulajdon vagy vagyon. Még a film negatív karaktereinek tettei is megérthetőek a félelem és a túlélés jegyében.
Az egész tulajdonképpen egy jól kivitelezett, lélegzetelállító természetfilm a vadonról, aminek forgatása közben véletlenül kamerára vették DiCaprioékat is. Annyi biztos, hogy hasonló történetet így még nem vittek vászonra. Azért el kell ismerni a látványvilág szinte költőien bámulatos, egy vizuális remekmű. Azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza a film Hollywoodiatlanságától és brutalitásától.
Értékelés: ✓✓✓
Járjatok moziba!
Nova
