Bemutató: 2016 március
A Zootpia teaser trailer-ét már hónapokkal ezelőtt láthattuk, ahol néhány főszereplőt már bemutattak, a cselekményről azonban nem nagyon esetett szó. Ma viszont végre kaptunk egy olyan előzetest is, ami hosszabb és talán az animációs film cselekményéből is kiderül valami. A történet központjában Judy Hopps nevű rendőrnyúl áll, akinek az a feladata, hogy 48 órán belül egyetlen rendszámtábla segítségével felkutasson egy eltűnt személyt. Róka haverjával így felkeresi a helyi ügyintéző irodát, ahol pontosan olyan sebességgel dolgoznak az alkalmazottak, mint nálunk. Sajnos több nem derül ki ebből a kevéske két percből, reméljük a közeljövőben még kapunk néhány jelenetet. Addig is:
Járjatok moziba!
Nova